A reggel nyolcas indulásból lett reggel tíz is, a BKV-val pedig tizenegyre végeztünk. Ekkor álltunk ki az érdi felhajtónál a körforgalom elé, mert hát az autópályára csak ne gyalogoljunk fel. Kis Pécs táblácska, aztán okosabb ötletnek tűnt az M6 felirat, na erre már haraptak is, 20 perc alatt lett egy fuvarunk, méghozzá Bajáig, így az út jelentős részét le is győztük. Egy lányát meglátogató anyuka, és a lány barátnője szántak meg minket, aztán elbeszélgettük az időt, a kilométerek meg mentek. Kitettek minket egy benzinkútnál, méghozzá jelentős kerülőt bevállalva, köszönjük szépen innen is. A kútnál megláttam egy magányosan ebédelő nőt egy kombiban, hát miért ne, és ismét mázlink lett. Egészen egy Pécs előtti körforgalomig hozott minket, felajánlva, ha nincs hol aludni, mehetünk hozzájuk is. Neki is köszönjük szépen. Kettő nullára vezettem a stopversenyben, így Leán volt a sor, húsz perc után pedig ismét egy autóban robogtunk, be egészen a belvárosig. A fuvarért a sofőr úrnak is jár a köszönet.

Ennyi. Gyakorlatilag fennakadás nélkül, pár óra alatt Pécsett voltunk, ekkora mázlija csak a kezdőknek lehet, vagy a született stopmestereknek. Nálunk ugye az első lehetőség az adott. Fejenként ezerkilós (vagy több) táskáinkkal nekivágtunk a belvárosnak, na most figyelj, ismétlem belváros, gyros pita, háromszázhúsz, hot-dog kettőnyolcvan, sétálóutca korsó Carlsberg, kettőnyolcvan! Menü ötnyolcvan. Pécs egy fasza hely. Eztán lepakoltunk a szállásunkon, nagyon hangulatos hely, szocreál poszterekkel, jófej tulajjal és ittlakókkal, kiülős résszel, low-budget, de nagyszerű megoldásokkal. A táskáktól megszabadulván gyakorlatilag felrepültünk majdnem a pécsi TV-toronyig, lejártuk a lábunkat, ettünk a kihagyhatatlanul olcsó gyrosból (finom is ráadásul, ez már-már pofátlanság), most pedig indulunk fogyasztani. Persze csak ésszel, hiszen holnap Zágrábig kell elverekedni magunkat. Ha fele ilyen szerencsénk lesz, akkor gond egy szál se.